hétvége zanzásítva

2009 július 6.

Szombaton betoppant Heni és KC az esküvői meghívóval, majd nem sokkal később RRI, Zsufó és Butch névnapozás ürügyén. Így esett, hogy már cca. dél körül elkezdem inni a grill mellett finom rozékat, majd pedig beindult a pálinkázás is. Mindez 30 fokban kicsit megterhelő, ezért délutánra szép kényelmesen be is sikerült rúgnom. :)

Délután átballagtunk Mártiékhoz, majd megjelent értem BaZso és Mónika, hogy elvigyenek BaZso szülinapi bulijára. A buli nem volt rossz, bár a vibrátoros leszbishow elmaradt, mivel az egyik  fellépő művésznő elfelejtett eljönni, így helyette Susan Pearl ugrott be egy szolídabb műsorral. Ez sem volt rossz, nem panaszkodhatok.

A buli hajnalig tartott, 3:30 körül tudtam végül lefeküdni, és aludni cca. 3 órát, hogy 6:45 körül fölébresszenek a gyerekek. Valahogy sejtettem, hogy így lesz, hajnalban még az is eszembe jutott, hogy ennyi időre talán fölösleges is lefeküdni.

Reggel a nagy fetrengésben egyszer csak tágra nyíltak a szemem ahogy begörcsölt a bal vádlim. Tartott vagy egy percig, közben majd’ beszartam. Olyan gerincsérves nosztalgiás érzés volt, nem nyugtatott meg a dolog, azt kell mondjam. Mint ahogy az sem, hogy azóta is érzem a feszülést a vádlimban, mintha még mindig be lenne görcsölve az izmok egy része (ami azért sem frankó, mert nem szeretném eltépni őket ahogy mozgatom a lábam). Veronikát mindenesetre nem hatották meg ezek, nekiállt kiásni a medence helyét.

Apropó, medence. Szóval szombaton kaptunk egy komolyabb medencét vízforgatóval. 3 méter átmérő, 70 centi mély. Persze a csajok azonnal bezsongtak, hogy fel kell állítani. Hiába mondtam, hogy el kellene egyengetni a terepet előtte, nem, nekik patron volt a seggükben, és azonnal meg kellett csinálni. Amikor közöltem, hogy legkorábban vasárnap vagyok hajlandó fölásni a kertet úgy döntöttek, hogy nem várnak, felfújták, majd elkezdték megtölteni vízzel. Először egy lejtősebb részen akarták fölállítani, majd levitték a kert végébe ahol viszonylag sík a terep. Annyira persze nem volt sík, hogy miután belement cca. 2 m^3 ne kezdjen el tojás formára torzulni az egész. Ekkor leállították a feltöltést, és konstatálták, hogy ezt bizony sík terepre kell helyezni. Azaz fel kell ásni a kertet. Azaz megint kibaszottul igazam volt.

kalapÍgy aztán vasárnap a pár óra alvás és a görcsölő vádli után nekiálltam kiönteni a 2 m^3 vizet. Imádok pazarolni… A tereprendezéshez jól jött volna egy kapa, ezért elugrottam a csömöri Bricostore-ba. Naná, hogy csak a leggagyibb kapából volt, mindnek lötyögött a feje, szar volt maga az öntvény is (öntöttvas kapa, az a fasza dolog, baszdmeg ;-( ), a nyelük is használhatatlan volt, így nem végül pár méter fűnyíró damilon kívül nem vettem semmit. Átballagtam hát az Auchanba kapáért, de ott is ugyanez a selejt volt. Ekkor már láttam sanyarú sorsomat, miszerint kénytelen leszek ásni, ami egyáltalán nem hatékony erre a munkára, ráadásul mindezt a tűző napon. Így zárás gyanánt beugrottam a Decathlonba is, és vettem egy “UV szűrős” túrakalapot (LOL).

A kalap meglepően hatákonynak bizonyult, egyrészt nagyon jól áll, másrészt pedig nem kaptam hőgutát a tűző napon ásástól, és nem is folyt az izzadság a szemembe. A lényeg, hogy felástam azt az r^2 * Pi azaz cca. 7,5 – 8 m^2 agyagot, majd Veronika elgereblyézte, kicsit egyengettük, majd felállítottuk rá a medencét, és elkezdtük megtölteni. Persze pont akkor támadt fel a viharos szél amikor az alapfóliát tettük le, így kénytelenek voltunk lesúlyozni a széleket először a gyerekekkel, majd inkább a kerti bútorokkal.

bestwayA gyerekekkel egészen egyszerűen nem működött. Csengével még csak-csak, neki az okozott problémát, hogy értelmezze hogyan kell keresztben feküdni a nájlonon. Bence nehezebb eset volt, amikor végre jó irányban és helyen feküdt akkor elkezdett unatkozni, és szépen lassan gurulni lefelé a lejtőn, rá a medencére. A szél persze azonnal belekapott a fólia szabad végébe, nekem meg elöntötte az agyamat a szar. Csúnya műsor volt, sajnos, csúnyán lebasztam a gyereket.

A vége persze az lett, hogy áll a medence, víz is került bele, és a vihar is elkerült bennünket. Nyilván akkor állt be a totális szélcsend amikor végeztünk mindennel, amig a fóliával és a medencével küzdöttünk addig rendületlenül fújt. C’est la vie. :) A következő szopás a medencével remélem már csak ősszel lesz, amikor leeresztjük, és kirakom térkővel a placcot.