wtfbbq?

2008 május 22.

Mi a túró van az álláspiacon mostanában? A héten már a 4. fejvadász hív… :-O


a legnagyobb szívás

2008 május 22.

Szombaton sikerült szétcsesznem megint a gerincsérvemet.

GOTO 10

Illetve nem is, mert most olyan szar állapotba kerültem mint eddig még soha. Járni nem tudtam, az eddigi gyógyszereim nem hatottak, majd beszartam a fájdalomtól. A csúcs a vasárnap este volt, ekkor ki kellett hívni az ügyeletet is. Kaptam injekciót, amitől egy kicsivel jobban lettem úgy, hogy közben zabáltam mellé a Cataflamot. Az hogy “kicsivel” persze relatív, még így is sokkal szarabbul voltam mint január óta (mióta a sérvvel küzdök) bármikor.

Hétfőn Veronika beugrott a körzetihez aki felírt új gyógyszereket, konkrétan Tilcotilt és Tramadolt. Ez utóbbi valami atomdurva ópiát származék. Hivatalosan 2×1-et kellene belőle szednem, de ez persze semmire nem elég. A sillabusz szerint napi 8 a maximum, a legrosszabb napomon 6-ot ettem meg, de igyekszem visszaszorítani a használatát, mivel igazából annyira nem is hatásos.

Ma csütörtök van, és végre eljutottam oda, hogy le tudok ülni. És talán végre zuhanyozni is tudok, meg esetleg hajat mosni. Járni görnyedten, tipegve járok, mint akit megbaszott egy busznyi buzi, de legalább tudok mozogni. Örömbódottá. :)