pakolás

Kedden sikerült összeszervezni egy gyors bútorszállítást a Mádi utcából a nagyi lakásából. Most azokat a bútorokat és lomokat vittük el amiket a lomtalanításkor nem volt szabad (mert kell Zsófiéknak :)), vagy nem volt lehetséges (mert tele volt pakolva minden egyéb lommal) kitennünk az utcára.

Besaccoltam két szekrényt, meg egy hűtőt, meg még pár kacatot, de mint kiderült, rosszul. Lacikának igencsak tágra nyíltak a szemei amikor meglátta a négy szekrényt, két hűtőt, és a millió kacatot. De azért majdnem szó nélkül lecipeltük és berámoltuk a nagyobb cuccokat a Transitba.

A szekrényekkel nagyon kellett sakkoznunk, mert általában túl hosszúak / és magasak voltak, de végül megoldottuk úgy, hogy két szekrény lábait és lábazatát akkurátusan szétrúgdostuk. Így már befértek a kocsiba. Miközben a szekrények customizálásán dolgoztunk a vén kurvák és trottyok érdeklődve hesszöltek az ablakból. Gondolom megállapították, hogy ezeket a költöztetőket tuti nem fogják hívni, mert nem bánnak túl kesztyűs kézzel a bútorokkal. :->

Végül befért az összes szekrény és hűtő, sőt még a bringa és két börönd is a Transitba, amivel útnak is indultunk a Késmárki utcai lerakat felé. Már majdnem ott voltunk amikor telefonált KC, hogy jön költöztetni, és már majdnem a Mádiban van, mi a pontos cím. Szegény, futott egy fölösleges kört, de azért respect, mert bankár létére jött és segített volna a fizikai munkában.

Késmárkiban lepakoltunk, szegény Ili alig hitt a szemének amikor meglátta a sok kacatot. Megígértem, hogy a hétvégén szétverjük a szekrényeket, és eltüzeljük őket, nem kell aggódnia. Ezek után sokkallta a hűtők számát. Merthogy neki csak egy hűtő kellett volna, a Lehel, erre hoztunk neki egy jó Saratovot is. C’est la vie. Majd az építkezés során rendelünk oda egy extra konténert, és abba berámoljuk a vackokat amik mégsem kellenek.

Ezek után Veronikát és a kölyköket hazahajtottam, mi pedig Lacikával futottunk még egy kört a Mádiban. Ez már lájtos volt, bedobtunk egy tömör fa asztalt, egy ágyat (az egyedüli cucc ami hozzánk költözött Pécelre) meg a lábbal hajtós Csepel varrógépet, és irány Pécel. Ott lepakoltuk az ágyat, majd Lacika az űzött vad sebességével távozott a maradék zsákmánnyal a Késmárki utcába, majd onnan vélhetően haza. Szegény, Anita remélem nem baszta le túlzottan a késői hazaérkezés miatt.

Köszönet mindenkinek aki ott volt, különös tekintettel Lacikára és KC-ra.