gégecső

2007 május 30.

Végül jöttek a kábeltv-sek, és szereltek. A gégecsőben viszont egy helyen elakadt a koax, nem tudták áttuszkolni rajta. Hát elvágták ott a csövet, és mivel úgyis hosszú volt kivágták azt a darabot belőle, és felredobták. Én meg nézem, hogy mi a túró az ott a cső végén? Valami lógott ki belőle. Elsőre zöldségnek tűnt, ami nagyon meglepett. Közelebbről már látszott, hogy nem, zöldség, csak egy erősen oszlásnak indult egér farka, hátsó lábai, és belei. Khmmm, bemászott a csőbe, majd elpusztult, valószínüleg nem idén. Majdnem rókáztam.


vízhólyag

2007 május 30.

Már meg is van az első vízhólyag a tenyeremen. Legalább valami emlékeztet arra, hogy miért is kell messzire hajítani mindent aminek nyele van. ;)

Mellesleg a kábeltv szerelők még mindíg nem érkeztek meg. Tették ezt úgy, hogy a diszpécserrel még múlt héten egyeztettem, hogy reggel nálam kezdenek, mert rohannék melózni. Az előbb telefonáltam is a Monortel ügyfélszolgálatra, megnézték, valóban én vagyok az első kiszállás ma reggel elvileleg. Azt ígérte a csaj, hogy megsürgetik a dolgot, és telefonálnak a szerelők.

Hát persze. Azóta sem hívtak. Ha 10-ig nem érkeznek meg ellátom Veronikát instrukciókkal, és elindulok melózni. Jattot ezek után tuti egy fillért nem kapnak.


kábeltv

2007 május 30.

Ma később megyek melózni, ugyanis jönnek a kábeltv-sek. Nem akarok úgy járni mint azzal a szutyok digitv-vel, ezért inkább itthon maradtam, és home office-ból dolgozom. :) A nagy hómofiszolás közepette ástam egy szép árkot az udvaron ahol elvezetem a csövet amiben majd behúzzák a koaxot a kollégák. A gondok ott kezdődtek amikor eljutottam a kapuig, egészen pontosan a betonküszöbig amit tavaly nyáron készítettem. Hát, van benne anyag rendesen, nem végeztem szar munkát. :) Nem is sikerült aláásnom, ezt majd meghagyom a parasztoknak. Vagy kiássák, vagy átfúrják, nekem mindegy.


WoW

2007 május 25.

Röhögök. Kolléga hétfő este készített egy trial accountot az amcsi szervereken. Tegnap este pedig leballagott a Media Marktba, és megvette a játékot. :-)


Ford

2007 május 24.

Lehetne a cím nyugodtan “buzik” is, de sajnos ezt már ellőttem.

Szóval Ford. Az imént beszéltem a kereskedővel, hogy mi újság a cégautómmal amit még március  végén rendeltünk meg, és 8-10 héttel szállítják. Azt a választ kaptam, hogy a gyár még nem tette gyártásba az autót. Érted? Március végén megrendeljük. Május végén sokadik érdeklődésre kiderül, hogy a Fordnak valamiért derogál legyártani az autót. Már ha igaz amit a kereskedő mond, ugyanis hét elején még azt mondta a srác két másik autóval kapcsolatban amiket szintén márciusban rendeltünk, hogy május elején jutott el hozzá a papír, és akkor adta le a megrendelést.

Ez szerintem  finoman szólva botrányos. Megkérdeztem, hogy mégis mit tud ajánlani, mit lehet ilyenkor tenni? Hát, feladja prioritással a gyártást. Persze. Én akkor fogom magam, visszamondom a rendelést, beballagok egy Honda kereskedésbe, és ők vagy azonnal hozzámvágnak egy autót, vagy ha gyártani kell akkor 4 héten belül elkészül és meg is kapom. Erre azért már kreatívabb lett a figura, rájött, hogy végülis meg tudja nézni, hogy az országban van-e valahol raktáron a rendelthez hasonló felszereltségű gépkocsi, és ha találnak ilyet és megfelel akkor azt be tudják nekem rendelni. Ezt azért még megvárom, állítolag még ma visszahív…


buzik

2007 május 24.

Ma két buzi is úgy kanyarodott ki elém a szembejövő sávba, hogy közben előztem. Az egyik alárendelt útról (mert ugye csak védett úton előzünk kereszteződésben),  a másik meg a jobboldali útpadkáról egy épület elől. És a legviccesebb, hogy még nekik állt följebb, pedig ők basztak betartani a KRESZ-t. :-(

Tegnap hazafelé meg egy pickup szórakozott velem. Elkezdtem előzni, erre elkezdte neki tolni ezerrel, nehogy el tudjak menni. Ofcoz’ szemből is jöttek. Miután megelőztem viszont piszkosul visszavett magából, visszalassult 120-ról 80-ra és így tötyögött tovább. Most mit mondhatnék az ilyenről? Akkor álljon föl neki amikor én akarom…


korai ébresztő

2007 május 23.

A gyerekek hajnalban mindig átjönnek. Ez idáig tök jó. De azt már kevésbé értékelem, hogy mostanában ahelyett, hogy aludnának nekiállnak játszani, rajcsúrozni az ágyunkban.

Ma reggel pl. Bence kisautót tologatott a fejem mellett, hangosan sikongatott Csengével együtt, majd miután látta, hogy ezt még mindig jól viselem belekezdett az “apa, ébjedj” mantrájába, mindezt bökdöséssel nyomatékosítva. Ezen még nevettem is, aztán megnéztem az órát. 5:52. Fákk.

Az sem használt, hogy Veronikának sikerült átzavarnia őket a saját szobájukba játszani. Már épp sikerült visszaaludnom amikor megint megjelentek, és Bence – vesztére – elkezdte a talpamat bökdösni. Röstellem, de elborult az agyam, és átzavartam őket a szobájukba, aminek az lett a vége, hogy Beni sírva átvonult, Csenge odavackolta magát Veronikához és szipogva panaszkodott, és még az asszonnyal is összekaptam. Mert hogy miért nem fekszem le korábban ha ki akarom aludni magam…


szpíd

2007 május 14.

már megint

2007 május 14.

Már megint lemaradásban vagyok. :)

Történtek ám dolgok időközben. Pl. sikeresnek bizonyultak a kutyaszökés ellen tett intézkedések. Mondjuk a kerítés kurva rondán néz ki így, de a dögök legalább bent maradnak. Ezt össze is kötném azzal, hogy úgy tűnik megneveldtek a dögök, és megértették, hogy amikor kinyitom a kaput akkor nem szabad kiszökni az utcára. Csupa jó hír.

Pénteken elvitték a BMW-t. Utoljára még kanyarodtam vele egy szépet, csorgattam a nyálam, de ennyi, jobb ez így. Ha malacom van 8 nap múlva itt a cégautóm. :)

Meló rengeteg. Erről ennyit.

Gyerekek imádni valóak. Csenge egy tündér, Bence meg egy manó, vagy kobold, vagy tudomisén. Hihetetlen mekkora lelke van, könnyen megsértődik, ilyenkor duzzog és elvonul, beáll egy sarokba és elhajt amikor odamegy az ember hozzá. :) Állítólag tiszta apja. :) )