“Örülünk, Vincent?”

2006 november 23.

Örülünk. Úgy tűnik Bence fiam mégsem tüdőgyulladásos, és mégsem asztmás. Csak szimplán szmötyi van a tüdejében,de az majd eltűnik valahogy. A parasztot paráztató orvosokról van egy elég erős véleményem. Leírtam, de inkább kitöröltem a picsába, nem nagyon illett ide.


beteg

2006 november 22.

Szegény gyerekek, egyre betegebbek lesznek. Beni ugyan már nem _annyira_ lázas, de taknyos, és csúnyán köhög, szinte egész éjszaka, aludni nem tud tőle, csak szenved. Csenge is kezd lepukkanni, taknyosodik ezerrel, tegnap már láza is volt. A soron következő áldozat Veronika, este már ő is kezdte szarul érezni magát. És persze már én sem vagyok csúcsformában, bár remélem ez a kevés alvásnak tudható be. A végén mindenki lepukkan. :-)


megsemmisítés

2006 november 19.

Fölírom magamnak, hogy ne felejtsem el. Az alábbi DVD-ket kell megsemmisítenem amíg a gyerekek alszanak:

  • Bambi
  • Hófehérke
  • Piroska és a Farkas

A bűnük annyi, hogy kibaszott giccses, nyálas, undorító darabok (a Piroska… csak szimplán kurva szar). Ráadásul a kölykök rendszeresen betetetik, és kénytelen vagyok én is hallgatni. Rohadjon meg Walt Disney.

Sebaj, tegnap este beneveltem őket egy jó Therion koncert DVD-vel. :-)


bloody sunday

2006 november 19.

Beni beteg mint egy ló. Csenge kibaszott hisztis. Kivertem Veronika kezéből a kávéját. Eltörtem egy borospoharat a készletből. Nem merek elmenni zuhanyozni, hátha leforrázom magam.


légszűrő

2006 november 17.

Szóval a bömbi légszűrőházán furcsa kis lábnyomokra lettem figyelmes. Úgy tűnik egy egérnél nagyobb, de egy macskánál (talán) kisebb állat bemászott a motortérbe valamelyik éjszaka, gondolom a hideg elől. Gondolom valami nyest vagy valami hasonló. Remélem nem rág szét semmit, különben letépem a tökömet. Majd holnap fotózok, ha nem felejtem el.


egy csomó dolog

2006 november 17.

Egy csomó dolog történt a héten.

A jók:

  • aláírtuk a munkaszerzi módosításomat;
  • megvettük a kutyaházat Bodzának;
  • megrendelték a notebookomat;
  • használhatom a céges mélygarázst;
  • engedélyezték a benzinelszámolást;
  • megkaptam a céges mobilt.

A rosszak:

  • a kutyák azonnal megrágták az új kutyaházat;
  • befizettük az illetéket;
  • kiderült, hogy szálszakadt az egyik téli gumi, csere;
  • Beni belázasodott.

faszkivan

2006 november 12.

Netezek békésen, csorognak lefele a bitek, aztán egyszercsak nem. ADSL modem kikapcs / bekapcs, nem segít, Alert lámpa világít. Vezetékes telefon tök süket. Beszólok mobilon az Invitelnek, hogy ejnye, se kép, se hang. Rendben, ticketet fölveszik, majd hétfőn megnézi egy kolléga. Kérdezem én, miért hétfőn? Mert ma vasárnap van. Hmmm, ezt eddig is tudtam. De én most akarom használni a netet, nem hétfőn. Márpedig akkor is csak hétfőn nézik meg, és egyébként is, 72 órán belül kell elkezdeniük a javítást. Széééép… Fortyogok a dühtől, és unalmamban megpiszkálom az RJ-11-es csati házát. Jéééé, nem áll ki a végéből drót… :-O Majd szétvet a düh amikor kimegyek a kertbe, és látom, hogy a gyanúm beigazolódott, valamelyik qutya kirángatta a kábelt a falból és jól meg is rágta. Mert az inviteles szerelők csak úgy felhozták a föld alól, befúrták a házba, kötöttek, azán csókolom. Falhoz erősíteni már nem ment nekik, a kábelt félig takaró műanyag csövet is én betonoztam be a járdába fúrt lyukba, hogy ne tűnjön el. Szóval hangos pukkanással detonál a faszom, leordítom a kutyák fejét, kábelt visszatolom, bent meg 10 percen keresztül szerelek, mert csak egy pár centis kábeldarab van a nappaliban. Közben Veronika kint zsalutéglából akadályt épít a kutyáknak, hogy ne jussanak hozzá a kábelhez.


egérellenes intézkedés

2006 november 8.

Újabb  egérellenes intézkedést foganatosítottam a garázsban, mivel ma reggelre kirágott egy zacskó mogyorót a kis geci. Hétvégén kaptam Gabitól egy hosszú műanyag profilt, olyat amilyenekből az nyílászáró kereteket készítik. Méretre vágtam, és letettem a garázsajtó és a beton aljzat közé. Sajnos magasságban nem passzol tökéletesen, szóval meglátjuk kell-e még szikkadnom vele, de remélem már ez is megakadályozza azokat a rühes egereket a bejutásban. A szomszéd közben megvígasztalt, hogy ők egyszer egy zacskóban (a hússal együtt) vittek be egeret a házba, aztán bekerült pár órára a hűtőbe, másszor meg a kocsi kesztyűtartójába mászott be a rohadt dög a szellőzés csövein keresztül (odajött a melegre), és összerágott mindent. Fákk… :-)


málenkíj robot

2006 november 8.

Szóval folyik a munka bent a melóhelyen, nem nagyon van időm postolni. Na igen, ez nem Darmstadt. :-)

A gyerekek minden este örömujjongással fogadnak, és Csenge minden alkalommal elmondja, hogy de jó hogy hazajöttem, és többet ne is menjek el, és holnap este is jöjjek haza. :-) Úgy látszik őt is megviselhette ez a pár hónap németországi meló. RB, a kurva anyádat.

Mostanában a nagy szélben durva hangja volt a bádogtetőnek, ezt ma orvosolta a bádogos amit az ikerszomszéd hívott ki. Igazából nagy baj nem volt, csak úgy hangzott mintha a szél leszakítaná a bádogot, mivel a tető közepén pár négyzetméter anyag egyszerűen nem volt lerögzítve. Ezt most lecsavarozta a figura, sziloplaszttal benyomta, remélem hangja sem lesz, és beázni sem fog.  Persze megint hallottuk, hogy szarok a cserepeink, meg hogy magukba szívják a vizet, meg hogy be fogunk ázni miattuk mindenhol. Szerencsére ezidáig ilyet nem láttam, még a durva nagy esőkben sem, de a szerencsénket és ezt a köcsög céget (akiktől vettük a kérót) ismerve biztos, hogy sajnos tényleg ez a helyzet. Szóval pár éven belül egy vagyont költhetünk a tetőre is.

Közben kijött az illeték Lőrinc lakására is, szóval azt is lehet befizetni. Összejön minden, nem tudom meddig fog kitartani a pénzünk, és már a fáradtságot sem veszem arra, hogy próbáljak utánaszámolni. Kb. a hónap közepe illetve vége felé csődöt fogok jelenteni. Majd meglátjuk mi lesz. :-)


munka

2006 november 7.

Kevesebbet fogok írni. Már itthon melózok az új helyen, és úgy néz ki nem fogok unatkozni. :-)

BTW új hely. Elintéztem az útelszámolást meg mindent, egyeztettem a régi főnökömmel, aztán megpróbáltam felhívni az újat. Persze nem jártam sikerrel. A recin megkérdeztem hol van az irodája, majd leballagtam oda. Délután fél kettő körül esett csak be a srác. :-) Addig azért megtaláltam már az asztalomat, és az ideiglenes gépemet (egy leselejtezett vacak :) ), no és felfedeztem, hogy Bobby barátommal pont egymásnak háttal ülünk. ;) Szóval jól indult a nap. Közben kaptam access-t a sharepointhoz, megjött a főnököm is, és rövid beszélgetés  után ráizzított egy tonna doksira.

Egyelőre minden korrekt, és úgy néz ki, végre jó munkát kaptam, és jól választottam. :-)